… elkezdtek működni a hormonjaim.
Legyen magas. Legyen okos. Művelt. Intelligens. Ne kopaszodjon. NE. Zenében jártas, illetve kedves, előzékeny, barna szemű, szálkás izmokkal és úgy mégis, legyen már jó megjelenésű. Egy kicsit elvont, de földön járó. Különleges. Érdekes hobbikkal, érdeklődési körrel. És lehetőleg ezeken kívül legyen már tökéletes. Viselje el a hatodik felpróbált pár cipő utáni hisztit és sose legyek neki kövér. Továbbá nyugtasson meg, ha annak gondolom magam, hogy nem úgy van. Mi több, én legyek neki a legszebb nő a földön. (Egyéni opcióként választható a hosszú haj, mondjuk nekem ez éppen fétisem.)
Ezeket így elnézve, rohadt nehéz lehet nekem megfelelni. Ami többek között azért gáz, mert én sem vagyok egy “hűde”. Nem tartom magam különösebben rondának vagy idétlennek azért, de na. Ezek az igényeim. Megpróbáltam szembeszegülni velük, mindhiába. Magasabb erők nálam – az igények. “Nagy” barangolásaim során a férfiak húspiacán, egy tanulságot tudhatok magaménak: nem érdemes alább adni. Abból mindig szívfájdalom lesz a végén. Ha nem neked, neki. Így se, úgy se jó.
Sokkal könnyebb lenne, ha valami nagy elosztó rendszerben működnének ezek a társkeresések. Csak beadnánk az igényeinket listába szedve, majd megkapnánk egy paksamétát az esélyes egyedek nevével és elérhetőségével. Mindehhez mellékelne az illetékes hatóság egy rövid jellemleírást a delikvensekről. Máris lerövidülne a leendő férj-jelöltek listája. Meg lennénk kímélve sok-sok szívfájdalomtól, kellemetlenségtől, és rengeteg, elsőre jó partinak tűnő, ám később teljesen idiótának tetsző álcamestertől. Úgy működne ez, mint egy kapcsolati hipermarket. Ami természetesen vasárnaponként zárva tart. Kell a pihenés.
14 éves korom óta éltem tartós kapcsolatban – ami önmagában véve még nem egy nagy kunszt. Na de az, ahogy én csináltam – visszatekintve elismerés és undor fog el, MúltMagammal kapcsolatban. Szép, szép.
Anno, tojáshéjjal a seggemen, még valahogy minden könnyebbnek tűnt. Lesz egy fiú az életemben, aki később a férjem lesz, lesz pár gyerekünk. Együtt öregszünk meg, egy tartalmas, szép élettel a hátunk mögött.
Alig töltöttem be a büntethetőnek számító életkort, már valaki ott lifegett az oldalamon, éjjel-nappal. A csodás románc 2 és fél évig tartott, majd a szerelem elmúltával angolosan távoztunk a liezonból. Nem volt drámázás, se tányérvagdosás – egyszerűen elmúlt. Azóta ápoljuk a “sziamivanveledsemmi” típusú üres ismerősi kapcsolatot. Természetesen, csak hogy ne legyen egyszerű, volt egy kis átfedés a dolgokban – jött a következő delikvens. Ekkor voltam 16 éves. A srác idősebb volt nálam jóval, tenyerén hordozott, de nekem ugyebár mi a fenéért is kellett volna egy olyan ember, aki mindent megakar adni. Újabb átfedés jött ezután. De ez már húzósabb volt, jó néhány hónapig éltem kétlaki életet, amit semmiféleképpen nem neveznék, khm, mondjuk úgy, tisztességesnek. Csúnya vége lett, nagyon csúnya. Végül az új hódolóval majdnem 4 évig voltunk együtt. Mindent elsöprő, egymás iránti lángoló szerelem, rajongás és függés, a “nemlétezükegymásnélkülsohatöbbé” érzése. Valóban, maga volt a mennyország. Majd valami elromlott. Valami nagyon csúnyán elromlott. Többek között ez tett be nekem aztán, mert ilyen feszültségekkel telten éltünk le egymással még másfél évet. A megfelelési kényszer, az önbizalom teljes hiánya, a média által sugárzott szarságok a tökéletes küllemről… valahogy tönkretették az agyamban azokat a szerotoninnal kapcsolatos dolgokat. Depressziós és pánikbeteg lettem, enyhe bipolaritásra hajazó tünetekkel. Mióta eme csodálatos diagnózist közölte velem a doktornő, másfél év telt el. Gyógyszerek. Xanax és Zoloft. Túl vagyok életem eddigi legnehezebb próbáján, és képzeljétek, túléltem. Élek! Persze van, hogy úgy, mint egy növény, de még mindig jobb fotoszintetizálni, mint férgek martalékaként egy aránylag kényelmetlen koporsóban gubbasztani és várni a megváltást. Amúgy is, félek a pókoktól, gondolom, odalent előfordul néhány.
Mi segített akkor vajon, hogy ne döntsek egy amúgy igen kényelmetlen pozitúra mellett egy kötélen lógva?
Van pár tippem. De ezekről majd később. A bor sokat segített, meg a szar viccek. A részletekről pedig később.
Kommentek